Örömmel számolok be a MET tagságának arról, hogy a nyár folyamán (a mintegy 42 meghívott vendég egyikeként) részt tudtam venni az Amerikai Magyar Orvos Szövetség (HMAA) hazai tagozatának Balatonfüredi 13. konferenciáján. A konferencia helyszíne a szívkórház, házigazdája Veres Gábor az Állami szívkórház igazgatója és Koller Ákos professzor, a HMAA magyar tagozat elnöke voltak. A nyitó ceremónián lehetőséget kaptam arra, hogy a MET nevében üdvözölhessem a résztvevőket. A szakmai program szokás szerint bőséges és széleskörű volt. A mintegy 90 előadás mellett 35 poszter és mintegy 32 professzor-diák találkozó, egyetemi oktatással, cseregyakorlati lehetőségekkel foglalkozó workshop is szerepelt. Nem maradtak el a jó hangulatú társasági programok, a vízilabda meccs és a záró vacsora sem. (A konferencia részletei honlapunkon, az amerikai zászlóra kattintva elérhetők.)

A balatonfüredi konferencián szóban, majd később írásban is meghívást kaptam a MET elnökeként az Amerikai Magyar Orvos Szövetség (HMAA) elnökétől Khoor Andrástól és Ács Géza főtitkártól az 51. sarasotai tudományos ülésükön történő részvételre. A megtisztelő meghívást elfogadva, a HMAA és a Debreceni Egyetem támogatásával tudtam a kiutazásomat és tartózkodásomat megszervezni, amelyet ezúton is köszönök. Nekem ez volt a harmadik utam Sarasotába, mivel korábban a MET delegációkkal már jártam ott. A ma is változatlan hangulatú Sandcastle hotel kongresszusi termében hétfőtől péntekig délelőttönként 86 előadás hangzott el, a szokásos multidiszciplináris témakörökben. (Az enyém a 31. volt.)

A baráti hangulatú társasági rendezvények (vízilabda meccs, magyaros vacsora stb.) mellett személyes találkozókon egyeztettük és készítettük elő a 2020 évben augusztus végére tervezett magyar orvos világtalálkozó legfontosabb paramétereit az ott lévő Horváth Ildikó államtitkár asszonnyal, Koller Ákos HMAA chapter elnökkel és Végh Attilával az angliai magyar orvosszövetség (HMAUK) elnökével és Rákóczy György alelnökükkel. Egy közös szervezőbizottság létrehozását határoztuk el, amely azóta már Budapesten is találkozott, folyamatos internet kapcsolattal megkezdte a világtalálkozó szervezését, amely jövőre, augusztus utolsó hetében várható. A részleteket a MET honlapon illetve az innen elérhető határon túli orvos szövetségek honlapjain tesszük közzé.

Galuska László MET elnök