Családias hangulatban, komoly szakmai diskurzusokkal folyt le a MET nyugati régiójának konferenciája Keszthelyen. A konferenciát köszöntötte dr. Galuska László, a MET elnöke, dr. Sahin-Tóth Gábor, a keszthelyi kórház főigazgatója, valamint dr. Birtalan Iván, a MET nyugati régiójának jelenlegi és dr. Szutrély Péter, a nyugati régió korábbi elnöke, a szervezőbizottság helyi, keszthelyi tagja.
A szakmai program mellett – ahol szinte mindegyik előadáshoz kapcsolódott kérdés, kiegészítés, vita – a rendezvény alkalmat adott a kötetlenebb programokra: a Festetics-kastély meglátogatására, valamint jó hangulatú közös étkezésekre.
A rendezvény a MET idei utolsó nagy eseménye volt, az elnökség még összeül megtervezni a jövő évet és a 2028-ban esedékes 35. alapítási évfordulót.
Szeretettel és tisztelettel köszöntünk és várunk a MET keszthelyi kongresszusán minden kedves részvevőt!
Keszthely immár többedszer ad otthont társaságunk összejöveteleinek. Ez a várost büszkeséggel tölti el. Ám ez nem is véletlen, hiszen kevés hasonló, netán nagyobb település mondhatja el, hogy kórháza idén fennállásának 267-ik évfordulóját ünnepli.
Így ezen intézmény és az immár száz évvel ezelőtt alapított, szép emlékű „Jobs Szanatórium” nevében is köszöntjük a résztvevőket.
prof. dr. Galuska László, a MET elnökeí
prof. dr. Birtalan Iván, a MET nyugati régiójának elnöke
dr. Szutrély Péter, a MET nyugati régiójának korábbi elnöke


