Örökös tiszteletbeli elnök: Dr. Andrásofszky Barna †     *     Tiszteletbeli elnök: Prof. Dr. Kellermayer Miklós

BÚCSÚZUNK

 

Búcsúzunk Annától, Dr. Billoné Jenei Annától

Örökös elnökünk, Dr. Andrásofszky Barna 1993 tavaszán Mosdóson alapította meg a Magyar Egészségügyi Társaságot. Lényegében azzal a céllal, hogy az egész magyarság, a magyar nép testi-lelki egészségét jobbá, életigenlőbbé sikerüljön változtatni. Bár a kezdetnél orvosok voltak az alapítók, mégis ahhoz, hogy Andrásofszky Barna álma egy kicsit is megvalósuljon, feltétlenül szükség volt az egészségügyben dolgozó nem orvos diplomások toborzására is.

Prof. Dr Pintér Sándor egy kiváló munkatársát, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján dolgozó vezető főnővért, Dr. Billoné Jenei Annát ajánlotta. Csodálatos, nagyszerű választás volt Őt megnyerni a MET missziójához. Tanult, okos, vidám, szerető és szeretni való személyiség volt.

A rendszerváltás után vagyunk, mind a négy orvos képző helyen az „egészségtudomány” felsőoktatási megvalósítása elkezdődött. Anna folyamatos tanulásával, tanításával, hasznos tanácsaival a nővérképzés terén ezt is segítette, diplomáját az elsők között szerezte.

Amikor most a Magyar Egészségügyi Táraság keretében kifejtett munkáját köszönjük, reméljük, hogy a nővérképző intézmények és munkacsoportok is csatlakoznak hozzánk köszöneteikkel. Az egészségügyi szakdolgozók összefogásával sok tagunknak adott lehetőséget határon innen és túl megrendezett tudományos konferencián a tudásuk bemutatására. Ahogy saját magát is, úgy minden kollégáját újabb és újabb tudásanyag megszerzésére, tanulásra biztatta.

Tragikus módon olyan betegséget kapott, ahol a tudata megmarad, meg kellett élnie az elmúlást, a testi fájdalmak mellé, az egyre fokozódó tehetetlenséget. Ezt is hősiesen viselte, tehát egyszerűen kifejezve, példakép volt!

Köszönjük a Teremtő Istennek, hogy megteremtette, hogy ismerhettük, hogy együtt munkálkodhattunk vele.

2021. november 12.

A MET Elnökség felkérésére
Dr. Kellermayer Miklós – tiszteletbeli elnök